2022. május 28. szombat - Emil, Csanád
Online hírfolyam
2021 dec. 08.
Lemondott Völner Pál, egyesek szerint belháború áldozata lehet

A bírósági végrehajtóknál uralkodó tarthatatlan állapotokra is rávilágít az Igazságügyi Minisztérium vesztegetési gyanúba keveredett és ma lemondott államtitkárának, Völner Pálnak az ügye. A Magyar Bírósági Végrehajtói Karnál belháború alakult ki, miután a kormány kezdeményezésére jogi diplomához kötötték a tevékenység végzését. Ezt információk szerint egy zömében volt rendőrökből álló végrehajtói klikk erősen sérelmezte, ők ugyanis a rendelkezésre álló öt év alatt képtelenek voltak megszerezni a diplomát és most búcsúzniuk kell a mesés jövedelemet hozó, kétes hírű hivataluktól.

A baloldal mint egy éhes kutya egy falat csontra, úgy repült rá Völner Pál keddi lemondására. Nem ártana azért visszafogottabbnak lenniük, hiszen nagyon keveset lehet tudni a titkosított eljárás részleteiről, az ártatlanság vélelme pedig mindenkit megillet. Az előzetes információk szerint nem tettenérés, vagy más közvetlen bizonyíték, hanem terhelő vallomás alapján kezdeményezték Völner Pál volt államtitkár mentelmi jogának felfüggesztését; vélhetően az egyik letartóztatott gyanúsított kezdett el beszélni, ám mivel az ügy részletei titkosak, azt nem lehet egyelőre tudni, hogy milyen bizonyítékok vannak még az ügyészség kezében. 

Völner Pál azt nyilatkozta, hogy nem követett el bűncselekményt, államtitkári és miniszteri biztosi feladatait is tisztességesen és a törvényeknek megfelelően végezte, azonban vállalja az ügy politikai következményeit és kedden lemondott államtitkári posztjáról. Az Igazságügyi Minisztérium kedden elfogadta Völner lemondását, egyúttal reményüket fejezték ki, hogy a volt államtitkár tisztázza magát. Közleményében a tárca kiemelte: Magyarországon a törvények mindenkire vonatkoznak. Az ügyészség a kormánytól független és mint közvádló, az állam büntető igényének kizárólagos érvényesítője.

BELHÁBORÚ A VÉGREHAJTÓKNÁL

Völner története mellett egyre inkább kirajzolódnak annak a belháborúnak a körvonalai, amely a végrehajtói kart érinti. Már az Origo délutáni cikke is utalt rá, hogy a polgári kormány kezdeményezésére évekkel ezelőtt hatályba lépett az a jogszabály, amely jogi végzettséghez köti a független bírósági végrehajtók tevékenységét. Ezt a mércét sokan nem voltak képesek teljesíteni – ők jellemzően a rendszerváltás előtt befolyásra szert tevő, immár nyugdíjas vagy kiugrott rendőrök, rendészeti dolgozók, akiket jellemzően a régi állampárt szokásjogainak megfelelően ültettek a helyükre.

DARÁZSFÉSZEKBE NYÚLT AZ IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM

Bár a polgári kormány több alkalommal is elkezdte a végrehajtói kar átvilágítását, a házon belül szokásjogok egy része a jelek szerint megmaradt az MBVK-nál. A végrehajtók számára a baloldal által a magyarokra szabadított devizahitelek bedőlésével jött el a Kánaán; számos esetben törvénytelenségek sorával jutottak így ingatlanokhoz, amelyeket aztán nyomott árakon kótyavetyéltek el erre fogékonyaknak.

Bár a kormányzati reformcsomag tiszta és világos jogi helyzetet teremtett, a végrehajtók körüli botrányok és a szervezeten belüli harcok megmaradtak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a végrehajtói kar elnökét nemrég őrizetbe vette a rendőrség. Schadl György a hírek szerint pénzt szedett a végrehajtói tagságtól. Pikánssá teszi az ügyet, hogy a „lekapcsolt" elnök felesége is végrehajtó, édesanyja pedig Gyurcsány Ferenc titkárnője volt – olvasható az Origó oldalán.

 

Kereső

Kiválasztás törlése

A médiaszolgáltatási tevékenységét/műszaki fejlesztését a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja